Versenykiírás

A verseny célja, hogy pontverseny formájában, tematikusan segít felkészülni a matematika érettségire olyan feladatokon keresztül, melyek ismerete egyetemünkön is az elvárt tudásanyaghoz tartozik.

A verseny során kéthetente tűzünk ki három-három újabb feladatsort, amelyeket az adott határidőig lehet megoldani. A három feladatsor három nehézségi szintet céloz meg:

  • Az "A" szintű feladatsor kevesebb gondolkodást igénylő, rövid idő alatt megoldható feladatokból áll, melyek definíciók vagy tételek ismeretére kérdeznek rá. Ez a példasor a matematika érettségi első részéhez hasonlóan 40 perc alatt oldható meg.
  • A "B" szintű feladatsor összetettebb feladatokat ölel föl, melyeket 60 perc alatt kell megoldani, és a középszintű matematika érettségi szintjének felel meg.
  • A "C" szintű feladatsor nehezebb középszintű és könnyebb emelt szintű érettségi jellegű feladatokból áll. Ezek megoldására 80 perc áll rendelkezésre.


Mindhárom feladatsor 8 feladatot tartalmaz, ezek a két hét alatt bármikor kitölthetők, de kezdés után mindössze a megadott időtartamok állnak a versenyzők rendelkezésére. Minden helyes válasz 4 pontot, helytelen válasz -1 pontot, üresen hagyott válasz 0 pontot ér. A pontversenybe külön nevezni nem kell, az érintett kategóriában minden időben kitöltött feladatsort beszámítunk. A pontversenybe később is be lehet kapcsolódni, de ebben az esetben a korábban nem megoldott példákért nem jár pont. A saját eredmény a leadási határidő után azonnal megtekinthető. A pontversenyek aktuális állása a leadási határidő lejárta után 1-2 napon belül felkerül a honlapra.


Jó tanácsok:

  1. Noha a feladatok teszt jellegűek, nem célszerű találgatni, mert az értelemszerűen nem segít elmélyíteni az ismereteidet.
  2. Éppen ezért érdemes papírt, ceruzát, számológépet, függvénytáblázatot, rajzoláshoz szükséges eszközöket előkészíteni. Azt is megteheted, hogy odakészíted magad mellé a megfelelő tankönyveket.
  3. Próbáld meg úgy beosztani az idődet, hogy az "A", "B" és "C" feladatsorokban a feladatokra átlagosan rendre öt, hét és fél, illetve tíz percet szánj.
  4. A feladatsorok tematikusak, de minden témakörben szerepelhetnek olyan feladatok, amelyek megoldása során más témakörbeli ismeretekre is szükség lehet. Például: az algebra témakörben szerepelhetnek másodfokú egyenletre vezető egyszerűbb geometriai feladatok.
  5. A feladatsor megoldására érdemes úgy felkészülni, hogy átolvasod a füzetedben vagy a tankönyvben a témakörbe tartozó típusfeladatokat, fontosabb összefüggéseket és tételeket.


Témakörök:

  1. (2015.02.09 - 2015.02.22.) Algebra (elsőfokú és másodfokú egyenletek, egyenlőtlenségek és egyenletrendszerek; algebrai törtek, hatványok, gyökös és abszolút értékes kifejezések)
  2. (2015.02.23 - 2015.03.08.) Függvénytani alapfogalmak, exponenciális és logaritmusos kifejezések (másodfokú függvények, exponenciális és logaritmusos egyenletek és függvények, értelmezési tartomány, értékkészlet, szélsőérték és monotonitás)
  3. (2015.03.09 - 2015.03.22.) Trigonometria (a szögfüggvények általános definíciója és alapvető függvénytulajdonságaik, trigonometrikus egyenletek és egyenlőtlenségek, szinusztétel, koszinusztétel, a "C" feladatsorban addíciós tételek alkalmazása)
  4. (2014.03.23 - 2014.04.05.) Síkgeometria és koordinátageometria (háromszögek nevezetes pontjai és vonalai, területszámítások, alakzatok egyenletei)
  5. (2014.04.06 - 2014.04.19.) Térgeometria; számsorozatok (térelemek kölcsönös helyzete, felszín, térfogat, hasonló testek; számtani és mértani sorozat, kamatos kamat, szöveges feladatok)
  6. (2014.04.20 - 2014.05.03.) Gráfok, kombinatorika, valószínűségszámítás, statisztika
Utolsó módosítás: 2015. február 6., péntek, 12:35